Sutty. Így szállt el az a közel egy óra, amit a Hapcikirály jelent. Nem volt időm unatkozni, nem volt időm hibákat keresni, nem volt időm semmire. Csak néztem, és izgultam. Egyrészt a gyerekekért, hogy a kissé nyersen és keményen induló darabot meseként tudják felfogni, másrészt a felnőttekért, nehogy azt gondolják, amit ők értenek meg egy színdarabból, az a gyerekek számára is olvasat.
Vagyis nehogy arra gondoljanak, ez egy felnőtt darab. Bár az is. Így ráadásként még azért is izgultam, hogy még egy kicsit tartson tovább. De a színpompás finálé után már nem lehetett illúzióm. Itt a vége, fuss el véle.
Hát igen. A finálé. Már megint ez a finálé. A tökéletes feloldozás azok számára, akik nem képesek a kulisszák mögé nézni, és a tökéletes feloldozás azoknak is, akik igen. Az egyik fajta néző, és soroljuk ide a gyerekeket is, a fináléban megkönnyebbül, hiszen kivirul a szürkeség, az idősebbek pedig egymásra nézhetnek, hogy huha? Más lesz-e az ember, ha más lesz rajta a ruha?
A finálé azonban, nem meglepő módon a Hapcikirály végén van. Az elején pedig ott a nyitány. Megszokott. Nyitott színpad. Valaki alszik egy dobogón. A csoda tudja ki az, de mi jól nevelt közönség vagyunk, nem kiabálunk fel, hogy hé ki vagy? Hé miért nem a függöny felmegy után látszol? Miért alszol közöttünk? Talán te mi vagyunk? Vagy miért? Talán csak azért, hogy ráhangolódjunk a színdarabra, kezdjük el szívünket és lelkünket is hozzászoktatni ahhoz, hogy hamarosan kezdődik a játék. Ez a rafinált Fige Attila! Ez a tehetséges rendező fióka egy régi bevált módszerrel köt minket már akkor a színpadhoz, amikor a Vaskakas Bábszínház, ismét szűknek bizonyuló,és már régóta nagyobbításra szoruló nézőterén a helyünket keressük. Ilyenkor mindig irigylem a kisgyerekeket,mert ők elöl babzsákokon is ülhetnek. Én nem heverhetek oda, mert méreténél fogva is termetes fejemtől aligha látnának bármit. Maradt hát az utolsó sor, ott nem kopogtatják meg a vállam időnként: hogy lejjebb tudna húzódni?
A színpadon valamilyen Michac Gábor féle tervezői csodára számítottam, ám csak ez a fehér dobogó. Amelyből aztán lett lépcső, trónus, műtőasztal és nem is tudom még felidézni micsoda. Be kell látni, hogy az is nagy teljesítmény, ha a díszlet olyan egyszerű, amitől valóban nagyszerűvé válik. A fekete-fehér ruhák is ilyenek. Karaktereket jelölnek, ám a hangsúlyt egyáltalán nem tolják el önmagukra. Marad tehát a színészeknek a lehetőség, karaktereikkel kiszínezzék a játszóteret.
Nem tétlenkednek. A csapat, amelyik a Hapcikirályban színen van a Vaskakas legjobbjaiból áll. Színészek, cseppnyi maszkkal, bábok és kellékek nélkül. A Hapcikirály bemutatója után (is) nyugodtan elmondható, a Vaskakas Bábszínház név megújításra vár. Vaskakas, ez rendben. Színház ez is. A báb szócskát, mint olyat, akár el is lehetne hagyni. A Hapcikirály bármelyik nem bábszínháznak is a dicsőségére válna, így ahogy van, ezzel a gárdával. Például a POSZT válogatók figyelmébe már most tudnám ajánlani! Remélem ők képesek lesznek a báb szót nem észrevenni a színház nevében. Mert akkor válogathatnak a programba.
Nézzük a színészeket. Szúkenyik Tamás. Mást hoz, mint amit vártam tőle. Ő a színház bohóca, a Bob és Bobek porondmestere, a csínytevések örök résztvevője, akinek még a szeme sem áll jól. Most pedig megkapja a zsarnok szerepét. Miért? Mert fiatalságával is ő a legidősebb férfiszínész? Mert ő a legtermetesebb a színpadon? Mert neki van a legnagyobb hangja? Nem. Azért,mert alkalmas arra, hogy zsarnokot is játsszon. MI már tudjuk, látjuk ezt, a rendező is biztos lehetett benne, ő még talán nem. A premieren még úgy tűnt, bár erős és pontos volt a szerepformálása, egy kicsit maga sem hiszi el, hogy ezt kell játszania. Néha azt éreztem, mintha vágyna valamelyik mókásabb szerepbe. Mert a mondatok nem azok, melyeket ő kiejtene a száján. Mert ő egy jó ember! És ez igaz, de a magánélet sajnos nem keveredhet a szereppel. Ő akkor lesz szimpatikus bizonyos ponton a nézőknek, ez azért még a főgonoszt játszóknak is álma, ha keményedik, ha nem mesebeli királyt, hanem életszerű kényurat játszik. Sok jó pillanata mellett van egy! Amikor megkapja kóchaját, és arcát vajákos krém torzítja el, olyan magányos lesz diktátorságában, hogy egyszeriben hihetővé válik minden. Úgy vélem, néhány előadás alatt a kis élek, melyek még sérthetik a szerepet keménységét lecsiszolódnak, és Szúkenyik Tamás is szerep szerinti önmagát, nem pedig egy szerepet játszik majd a Hapcikirályban. Ez elsődlegesen fontos, hiszen ennek a darabnak nem csupán címszereplője, de alfája és omegája is ő. Minden viszony, minden akció tőle indul el, vagy róla szól. Látható is, a többiek támaszkodnak rá!
György Zoltán Dávid.Ő tartja kezében azt a vákum csövet, amelynek segítségével egyszerűen beszippantanak minket a mesébe. Nem kimódolt, nem kitalált, nem kliséket elővarázsoló. Egyszerűen csak egy játékos. Őszintén, nem manírokat tálalva a nézőknek, szerepét, a bolondot, nem túljátszva, de nem is alul színezve van jelen az elejétől a végéig. Nem könnyű az egyensúlyt megtalálni. nem könnyű nem engedni a csábításnak, hogy kisebb-nagyobb poénokat, színezéseket tegyen hozzá egy bolond szerepéhez a színész. Ő megállja ezt. Nem mozdul többet, nem grimaszol többet. Szinte nem is játszik, csak jelen van. csak? Bocsánat, a csak a legjobb dolog, ami egy színésszel és a nézővel történhet. Szerencséje volt , mert rendező, és a mozgásokat figyelemreméltóan megtaláló Fejes Kitty rá nem osztott olyan kimódolt, és erősen bekottázott mozgást, beszédmódot, mint például Vitányi Juhász Istvánra és Bora Leventére. Bár az igazság az, ők sem panaszkodhatnak. A hol udvaronc, hol Felcser Lecser szerepben brillírozhatnak. Erősek és pontosak maradhatnak. Vázat adva annak, ami ez a darab. Ők az acélváz a könnyűszerkezetes csarnokban, melyet Fige Attila épített egyszerű díszletek és nagyszerű színészek segítségével.
Ujvári Janka. Ez a nő tud valamit. Amikor például a nagyon kellemes és szórakoztató epizódszerepben színre lépő Ragán Edit előadja tüsszentését. Amely már önmagában vicces, szinte aggódunk amiatt, hogy ezt a javas asszonyként varázslatos Ujvári hogyan tudja tovább emelni? Tudja. A tüsszentések egyébként olyan stílusgyakorlatok, melyeket önmagukban lenne érdemes elemezni. Vitányi Juhász István, Bora Levente tanítani kéne őket. És akkor jön a javasasszony. A közönség fel van ajzva, hogyan lehet tovább "spilázni" egy tüsszentés bemutatását? Ujvári megmutatja. Sehogy. Tubákot szippant és tüsszent villámgyorsan, de olyan tekintettel, hogy attól nevetésbe rándul minden rekeszizom.
Rab Viki komoly jelenléte a színpadon a nyüzsgő rohangálás mértéktartó ellenpontja. Mozdulataiban, hanghordozásban ott van, az én tudom a tutit, de hát a korszellem mást követel gondolat tökéletes leképezése. Zenei tudása sokat segített abban, hogy a sajátos muzsika szövetet, melyet Kiss Erzsi álmodott meg, a színészek fegyelmezett kórusként úgy adják elő, ahogyan azt a zeneszerző és a rendező szerette volna.
Rab Viki nagy pillanata, amikor a kimért udvaroncból, nevető emberé válik. Ebben az emlékezetes átalakulásban Gergely Rozália méltó partnere. Gergely Rozi! Ebben a darabban is édes és valóban sztár alkat. Olyan, mint akit mindig körülvesz tehetségének átlátszó erőtere, melyet nem sérthetnek, ám aminek segítségével ő mindig sokat tehet hozzá a darab sikeréhez. Fűszer és só minden darabban, és ez így van a Hapcikirályban is.
A színészek közül az epizódszereplő Kocsis Annáról mindenképpen szót kell ejteni. Ő az, akinek mesebeli sorsán először érezzük meg, milyen király is ez a Hapci! Ő az, aki a végén meghozhatja a feloldást, a happy end egyfajta keserédes kiteljesedését. És szerepét jól játssza. Ijedt, magányos, vágyakozó, és tiszta. Alakját, játékát a közönség soraiban ülő kicsik és nagyon is láthatóan szerették. Mert ő az a legkisebb királylány, akinek minden mesében, minden színpadon,minden időben helye van.
A Hapcikirály sem mondanivalóban, sem jó rendezői ötletekben, sem jó scenikában nem szűkölködik. És mindehhez még jön egy kiváló színészi csapat, akik már a premieren majdnem tökéletesen hozták azt, amit elvártak tőlük. Tasnádi István Lázár Ervin átiratából egységes, szórakoztató,elgondolkodtató előadás született. Bár az elején azt hihetjük, ez egy komor mese lesz, a végén minden szivárvány színben pompázik. De minden! Szürke helyett ez lesz a kötelező!
