Győrpremier

Győrpremier

Maszkok a színpadon

2014. október 12. - Fábián György

Walter Stiner képe. Német-amerikai festő. 1009-ben született. Szürreális, kubista, emberközpontú érzelmes. Erős, akaratos. Sok nyelven beszél. És egy kritikai blognak kell egy nyitó kép. Én őt és ezt választottam. Maszkok. Melyeket nem csupán a színpadon viselünk. Tehát: gyorpremier.blog.hu

 

183.1L.jpg

Díszes, szagos semmiségek

Figaró házassága -Győri nemzeti Színház Kisfaludy terem 2014.10.11.

Az egészen biztos, hogy a rendező akart valamit ezzel az előadással.  Sajnálatos módon azonban az, hogy mit, nem derült ki belőle. Formalizmusa. Egyedinek szánt megjelenése, a színészeket megszokott világukból kizökkentő elgondolása a legtöbb esetben  látványos, vursliszerű stílusgyakorlat marad. Mint ilyennek, nyilván helye lenne egy végzős színészosztály vizsgáján, de azon a színtéren, ahol volt már Rinocérosz, Portugál, Kripli előadás is. Aligha. A közönség azonban tapsolt.


Kérdés, hogy lehet-e más szándék, mint az, hogy a közönség tapsoljon? Manapság sokan azt gondolják, nem. Ez a legfőbb mozgató. A közönség verdesi a kezét, akkor ottan már révbe ért a produkció. Aki csak egy percnél többet gondolkodott a színházról tudja, ez mekkora nagy baromság. Nem a tenyereknek, hanem a szemekből csorduló könnynek, a háton felálló szőrnek, a másnapi boldogságnak vagy szomorúságnak kell megmutatnia, milyen is volt az előadás. Na persze. A színészek kedvelik, ha van egy kis tapsorkán. De ezt néha így, néha úgy már azon alapvető intelligencia kapcsán is megkapják mindig, amivel azért a színházakba járók rendelkeznek. 

69.jpgA Figaró a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében izgalmas kezdeményezés. Kétségtelen tény, hogy a rendező, Erdeős Anna valami egészen újat szeretett volna kipróbálni.  Olyan ő mint a festők, akik ismerik már szakmájuk alapfogásait, de még keresik a saját stílusukat. És ezt hogyan tehetik meg? Minél inkább különbözni szeretnének a másiktól. Hát ez a Figaró most különbözött. Nyilvánvaló, a kezdő rendezők, még a tehetségesek is, harsány színekkel rajzolnak. Nekik koncepciójuk van, nekik vízióik vannak. Mert talán önmagukban jobban bíznak, mint a színészekben. Ezen át kell esni. Erdeős mostani és azon rendezései között, melyeket majd 2024-ben nézhetünk meg óriási lesz a különbség. Lehet nem a formavilágban, de a bizalomban egészen biztosan. Most nem bízott a színészekre semmit. Még azt is kitalálta helyettük, hogy mikor és hogyan nézzenek jobbra, vagy balra, hogyan tartsák a kezüket, ujjukat, fejüket. Ráadásul behúzta őket a csőbe. Vagy csövekbe. Mindegyikük fejére aplikálva egy kalap hajat, és testére szabatva egy stilizált külsőséget jelentő ruhát. Hát néha bizony csőben is mozogtak, beszéltek, játszottak. Ez a merev mikroszkóp tárgylemezei közé szorított egysíkú világ - a kellékek is ezt húzzák alá, hiszen mindegyik egy síkban látható - azt üzeni, hogy most aztán alaposan megnézzük ennek a szemérmetlen, képmutató világnak a metszeteit. És a remény, hogy a metszetekből majd összeáll valami egész velünk van egészen az utolsó pillanatig, ahol is aztán az egész preparátumot dobhatjuk a felejtés szemétkosarába.

Mert egyet nem vett észre a rendező. Azzal, ha még a mondatok végét is lecsípi. Azzal, hogy a szituációk végét, az emberi viszonyok végét is lecsípi, nem feszesebbé, hanem értelmezhetetlenné teszi a darabot. Izgalmas játékokat hoz így létre, de ezek csak akkor működnének, ha nem kellene figyelni a színészeknek arra, melyik ajtón ki, melyiken be, melyik nézést hova, melyik fény mikor gyulladjon, mit jelentsen? Ehhez gyanítom úgy fél év próba kéne. Ez azonban nem volt meg. Így a darab formája. Eredeti tartalma, és a színészek játék iránti vágya hármas disszonanciát hozott létre, amely a legtöbb esetben kioltotta az önmagában egyenként jó elképzeléseket, szándékokat.

Miért érdekes, és miért megnézni való mégis a Figaró Győrben a Nemzeti Színházban? Mert merész, mert újszerű,mert megpróbálja az egyébként önmagába záródni hajlamos magyar vidéki színházat megpiszkálni. Feltüzelni. Erdeős Anna és a színház vezetés nem tudom egymásra talált-ezzel a rendezéssel, abban azonban biztos vagyok, hogy ezt a darabot sokat fogják még emlegetni a direktor irodájában, és a színészbüfében is. 

Érdemes megnézni a Figarót azért is mert a színészek a színház legjobbjai közül kerültek be a műanyag parókák alá. És izgalmas végigélni, hogyan tudják elfelejteni, el tudják-e felejteni, és velünk felejtetni, hogy bohócot csinálnak belőlük? Ezen szempontból is  leginkább azt érdemes figyelni, amikor egy-egy szituáció kibomlik, és nem vágja el a rendezői önkény, és emberi viszonyok, érzések kezdenek kialakulni a formalitások mögött, mellett.  Mihályi Orsolya és Járai Máté "megcsalós, leleplezős szerelmes duettje" olyan finom, olyan édes, hogy még ebben az elvonatkoztatott világban sem lehet megállni elérzékenyülés, egy magamfajta romantikus idealista esetében, sírás nélkül. Hasonlót a grófnőt játszó Agócs Judit és a férjét alakító Csankó Zoltánnal szeretetről, házasságról  szóló kis jelenete közben érezhetünk. Ezek azok a pillanatok, amikor végre nem látom a furcsa rokokó stílust idéző parókákat, a különleges ruhákat,hanem "meztelenül" csak a színészeket. Mert szívük, tehetségük áthatol ezen a durva vetítővásznon, amit a Figaróban a jelmezek jelentenek.

03 (2).jpgMihályi Orsolya egyébként is káprázatos a darabban. Lehet, ő az, aki a leginkább el tudta feledni, milyen maskara van rajta. Esetleg pont ez a külsőség segítette abban,hogy minden színészet manírjait levetkőzze, és elbújva e paraván mögé, onnan elő-elő lépve mutassa meg magát. Ő az, aki leginkább segít abban, hogy a nézőtéri székből lelkünk átvándorolhasson a másik, a színpadi világba. Ő az, aki játékával, jelenlétével - szerepéből adódóan is - leginkább inspirál játékra, együttérzésre, véleménynyilvánításra. Mihályi Orsolya partnere ebben a kissé groteszk, de mégis reális játékban Csankó Zoltán. Mindketten pontosan azok, akik lenni szeretnének. Mihályi beleélve magát szerepébe, átlényegülve, Csankó pedig kikacsintós kívülállóként.  Ő ezért jó. Ezért hiszek neki, ezért tudom elfogadni őt ebben a szerepben. A többieknek már van dolga és küzdelme elég. Agócs Judit grófnője szép és tiszta alakítás, ám néha nélkülözi a lehetőséget arra, hogy igazán játsszon. Hogy igazán szomorú legyen, vagy riadt. Színészi szépsége akkor ragyogja csak túl ezt a lehetőségtelenséget, akkor lesz azonos külsejével, amikor magára marad, amikor ő irányíthat, amikor nem jut eszébe, milyen eszelősen ronda sapka van a fején. Vagy végre levetheti azt! Ilyenkor édes és szívszorító. 

Járai Mátéról az elmúlt évadok alatt  már elég sok mindent elmondott a kritika. Sok szerepben igazolta fényesen, hogy énekelni, táncolni, és drámai hangokat megütni is magas szinten képes. Figaróként azonban a Hajmeresztőben sokkal jobb volt. Járain látszik, hogy jó színész, alázatos színész is. Tiszteli a rendezői koncepciót, de nem érzem, hogy egy pillanatra is el tudná felejteni azt, hogy - Te jó ég, hányat kell még ebből játszanunk? Sajnos ez még a monológján is érződik. Egyébként fogalmam sincs, miről és minek szól ez a monológ. Ha a darab elején paróka nélkül mondja el, majd felteszi a süveget, és eljátssza, játszatja nekünk, mint egy mesét mi is történt, akkor talán tudtam volna hova tenni? De a vége felé?

Ács Gyula érdekes pontja a darabnak. Ez a nagy színházi bölény nem igazán törődik azzal, mit adtak rá. Ő pontosan ugyanúgy játssza el a részeges kertészt, mintha korhű jelmezben, vagy éppen modern öltönyben küldenék színre. Ettől az aki. Ács Gyula. És a közönség nevet rajta - ez szerepéből is fakad - és ő nyugodtan dőlhet hátra, ezt is kipipáltam. Molnár Zsolt apródja az a szerep, amely a házvezetőnőt játszó Mézes Violettával együtt a darab előadásának koncepcióját tekintve teli találat. Ők ketten azok, akiknek a rendező szánta őket. Ezért kedvesek, ezért aranyosak. Nagy színészi alakításra helyet nem hagy nekik az elgondolás, de egy színész nagyságát az is jelzi, ha ezt megérti, és ehhez mérten adja elő magát. Jól csinálják, akárcsak Koppány Zoltán, aki teste minden porcikájával játszik, és ilyen mozgalmas szerepet már régen bíztak rá! Lubickol is benne. 

Menczel Andrea bírónője üdítő és vadító színeket hoz a második felvonás egyébként az elsőhöz képest sokkal pörgősebb és átélhetőbb idejébe. Harsánysága még egy lapáttal rátesz a darab szín és formavilágára. Ezt merész, de jó húzás. Így őt már nem kell bekalibrálnunk. Amint színpadra lép, már konyhakész. Nem kell várnunk,amíg helyet talál a szereplők között, akik már ezzel próbálkoznak egy órája. 

Posonyi Takács László hangmestere figura. Ezzel az intrikus szereppel nem lehet próbára tenni. Ezt ő csuklóból kirázza. Talán ő az, akire leginkább illet a jelmeze, mert neki belülről is pont olyannak kellett lennie, mint amilyennek kívülről látszik. Kedves és izgalmas játék, amit egy tollal visz véghez a táblára rajzolgatva. Remélem ezeket a rajzokat fotózzák és elteszik, mert az a gyanúm, mindegyik előadáson más és más születik, és mindegyik önmagában leírja, lerajzolja az akkori hangulatot.

 Maszlay István és Sík Frida viszonyítási pontok. Ennek szánta őket az író, és ezek is maradtak. Nekik nincs nagy játékterük. Ezt azonban gondosan kihasználják. Segítenek nekünk, a nézőknek, hogy a többiekről többet tudjunk meg. Untermanok. Alájátszók. Maszlay István munkáját alázattal és nagy szakmai rutinnal, Sík Frida pedig hebrencs szeleburdisággal végzi. 

A darab zenés. Már az elején valami Hé Makaréna szerű spanyol modern zenei képlet rajzolódik ki,és ehhez Németh Eszter készít koreográfiákat. Többnyire aranyosat, ám az össztánc, amikor még azoknak is táncolni kel, akik egyébként nem egy táncos-komikus alkatok, ott telibe talál. Talán ez a tánckép a legegységesebb az egész előadás során. Itt minden ugyan azt mondja, nincsenek ellentétek, egymást semlegesítő színházi hatások és elvárások. Csankótól Koppányig, Mézestől Maszlay-ig mindenki csodásan csinálja.

A Figarót Beaumarchais írta és Kovács Napsugár dramaturg húzta, írta át Győrnek. Sokszor éreztem azt, bár többet hagyott volna az eredetiből, és kevesebbet az átgondolásaiból. Bár kétségtelen, hogy a kusza vonalvezetés végül mégis egyértelművé válik. Így lehet,mégis jó munkát végzett. Akárcsak a díszlettervező. Mert a díszlet, és a jelmez is (Taksás Mihály, Baracsi Orsolya) rendben van.  A kérdés csupán az, hogy díszletről, vagy jelmezről kell-e szólnia egy előadásnak? Vagy esetleg a színészi játékról?

 

utóhang:

A győri Figaró a kamara teremben olyan stábot mozgatott meg, amelyet sokszor a nagy színpad sem lát. Nem lehetett könnyű dolga az ügyelő Miksi Attilának,a súgó Fenesi Ottiliának, a rendezőasszisztens Bedi Eszternek. És a nevenincs műszaknak, hangnak, világosítóknak, akik figyelme egy ilyen előadáson fél másodpercre sem lankadhat. Gratulálok nekik! 

 

Kedves néző! Egészségedre!

Hapcikirály premier. Vaskakas Bábszínház. 2014. október 05.

Sutty. Így szállt el az a közel egy óra, amit a Hapcikirály jelent. Nem volt időm unatkozni, nem volt időm hibákat keresni, nem volt időm semmire. Csak néztem, és izgultam. Egyrészt a gyerekekért, hogy a kissé nyersen és keményen induló darabot meseként tudják felfogni, másrészt a felnőttekért, nehogy azt gondolják, amit ők értenek meg egy színdarabból, az a gyerekek számára is olvasat.  

Vagyis nehogy arra gondoljanak, ez egy felnőtt darab. Bár az is. Így ráadásként még azért is izgultam, hogy még egy kicsit tartson tovább. De a színpompás finálé után már nem lehetett illúzióm. Itt a vége, fuss el véle. 

Hát igen. A finálé. Már megint ez a finálé. A tökéletes feloldozás azok számára, akik nem képesek a kulisszák mögé nézni, és a tökéletes feloldozás azoknak is, akik igen. Az egyik fajta néző, és soroljuk ide a gyerekeket is, a fináléban megkönnyebbül, hiszen kivirul a szürkeség, az idősebbek pedig egymásra nézhetnek, hogy huha? Más lesz-e az ember, ha más lesz rajta a ruha?

A finálé azonban, nem meglepő módon a Hapcikirály végén van. Az elején pedig ott a nyitány. Megszokott. Nyitott színpad. Valaki alszik egy dobogón. A csoda tudja ki az, de mi jól nevelt közönség vagyunk, nem kiabálunk fel, hogy hé ki vagy? Hé miért nem a függöny felmegy után látszol? Miért alszol közöttünk? Talán te mi vagyunk? Vagy miért? Talán csak azért, hogy ráhangolódjunk a színdarabra, kezdjük el szívünket és lelkünket is hozzászoktatni ahhoz, hogy hamarosan kezdődik a játék. Ez a rafinált Fige Attila! Ez a tehetséges rendező fióka egy régi bevált módszerrel köt minket már akkor a színpadhoz, amikor a Vaskakas Bábszínház, ismét szűknek bizonyuló,és már régóta nagyobbításra szoruló nézőterén a helyünket keressük. Ilyenkor mindig irigylem a kisgyerekeket,mert ők elöl babzsákokon is ülhetnek. Én nem heverhetek oda, mert méreténél fogva is termetes fejemtől aligha látnának bármit. Maradt hát az utolsó sor, ott nem kopogtatják meg a vállam időnként: hogy lejjebb tudna húzódni?  

A színpadon valamilyen Michac Gábor féle tervezői csodára számítottam, ám csak ez a fehér dobogó. Amelyből aztán lett lépcső, trónus, műtőasztal és nem is tudom még felidézni micsoda. Be kell látni, hogy az is nagy teljesítmény, ha a díszlet olyan egyszerű, amitől valóban nagyszerűvé válik. A fekete-fehér ruhák is ilyenek. Karaktereket jelölnek, ám a hangsúlyt egyáltalán nem tolják el önmagukra. Marad tehát a színészeknek a lehetőség, karaktereikkel kiszínezzék a játszóteret.

Nem tétlenkednek. A csapat, amelyik a Hapcikirályban színen van a Vaskakas legjobbjaiból áll. Színészek, cseppnyi maszkkal, bábok és kellékek nélkül. A Hapcikirály bemutatója után (is) nyugodtan elmondható, a Vaskakas Bábszínház név megújításra vár. Vaskakas, ez rendben. Színház ez is. A báb szócskát, mint olyat, akár el is lehetne hagyni. A Hapcikirály bármelyik nem bábszínháznak is a dicsőségére válna, így ahogy van, ezzel a gárdával. Például a POSZT válogatók figyelmébe már most tudnám ajánlani! Remélem ők képesek lesznek a báb szót nem észrevenni a színház nevében. Mert akkor válogathatnak a programba.

Nézzük a színészeket. Szúkenyik Tamás. Mást hoz, mint amit vártam tőle. Ő a színház bohóca, a Bob és Bobek porondmestere, a csínytevések örök résztvevője, akinek még a szeme sem áll jól. Most pedig megkapja a zsarnok szerepét. Miért? Mert fiatalságával is ő a legidősebb férfiszínész? Mert ő a legtermetesebb a színpadon? Mert neki van a legnagyobb hangja? Nem. Azért,mert alkalmas arra, hogy zsarnokot is játsszon. MI már tudjuk, látjuk ezt, a rendező is biztos lehetett benne, ő még talán nem. A premieren még úgy tűnt, bár erős és pontos volt a szerepformálása, egy kicsit maga sem hiszi el, hogy ezt kell játszania. Néha azt éreztem, mintha vágyna valamelyik mókásabb szerepbe. Mert a mondatok nem azok, melyeket ő kiejtene a száján. Mert ő egy jó ember! És ez igaz, de a magánélet sajnos nem keveredhet a szereppel. Ő akkor lesz szimpatikus bizonyos ponton a nézőknek, ez azért még a főgonoszt játszóknak is álma, ha keményedik, ha nem mesebeli királyt, hanem életszerű kényurat játszik. Sok jó pillanata mellett van egy! Amikor megkapja kóchaját, és arcát vajákos krém torzítja el, olyan magányos lesz diktátorságában, hogy egyszeriben hihetővé válik minden. Úgy vélem, néhány előadás alatt a kis élek, melyek még sérthetik a szerepet keménységét lecsiszolódnak, és Szúkenyik Tamás is szerep szerinti önmagát, nem pedig egy szerepet játszik majd a Hapcikirályban. Ez elsődlegesen fontos, hiszen ennek a darabnak nem csupán címszereplője, de alfája és omegája is ő. Minden viszony, minden akció tőle indul el, vagy róla szól. Látható is, a többiek támaszkodnak rá!

hapcikir22.jpgGyörgy Zoltán Dávid.Ő tartja kezében azt a vákum csövet, amelynek segítségével egyszerűen beszippantanak minket a mesébe. Nem kimódolt, nem kitalált, nem kliséket elővarázsoló. Egyszerűen csak egy játékos. Őszintén, nem manírokat tálalva a nézőknek, szerepét, a bolondot, nem túljátszva, de nem is alul színezve van jelen az elejétől a végéig. Nem könnyű az egyensúlyt megtalálni. nem könnyű nem engedni a csábításnak, hogy kisebb-nagyobb poénokat, színezéseket tegyen hozzá egy bolond szerepéhez a színész. Ő megállja ezt. Nem mozdul többet, nem grimaszol többet.  Szinte nem is játszik, csak jelen van. csak? Bocsánat, a csak a legjobb dolog, ami egy színésszel és a nézővel történhet. Szerencséje volt , mert rendező, és a mozgásokat figyelemreméltóan megtaláló Fejes Kitty rá nem osztott olyan kimódolt, és erősen bekottázott mozgást, beszédmódot, mint például Vitányi Juhász Istvánra és Bora Leventére. Bár az igazság az, ők sem panaszkodhatnak. A hol udvaronc, hol Felcser Lecser szerepben brillírozhatnak. Erősek és pontosak maradhatnak. Vázat adva annak, ami ez a darab. Ők az acélváz a könnyűszerkezetes csarnokban, melyet Fige Attila épített egyszerű díszletek és nagyszerű színészek segítségével.

Ujvári Janka. Ez a nő tud valamit. Amikor például a nagyon kellemes és szórakoztató epizódszerepben színre lépő Ragán Edit előadja tüsszentését. Amely már önmagában vicces, szinte aggódunk amiatt, hogy ezt a javas asszonyként varázslatos Ujvári hogyan tudja tovább emelni? Tudja. A tüsszentések egyébként olyan stílusgyakorlatok, melyeket önmagukban lenne érdemes elemezni. Vitányi Juhász István, Bora Levente tanítani kéne őket. És akkor jön a javasasszony. A közönség fel van ajzva, hogyan lehet tovább "spilázni" egy tüsszentés bemutatását?  Ujvári megmutatja. Sehogy. Tubákot szippant és tüsszent villámgyorsan, de olyan tekintettel, hogy attól nevetésbe rándul minden rekeszizom.

Rab Viki komoly jelenléte a színpadon a nyüzsgő rohangálás mértéktartó ellenpontja. Mozdulataiban, hanghordozásban ott van, az én tudom a tutit, de hát a korszellem mást követel gondolat tökéletes leképezése. Zenei tudása sokat segített abban, hogy a sajátos muzsika szövetet, melyet Kiss Erzsi álmodott meg, a színészek fegyelmezett kórusként úgy adják elő, ahogyan azt a zeneszerző és a rendező szerette volna.

Rab Viki nagy pillanata, amikor a kimért udvaroncból, nevető emberé válik. Ebben az emlékezetes átalakulásban Gergely Rozália méltó partnere.  Gergely Rozi! Ebben a darabban is édes és valóban sztár alkat. Olyan, mint akit mindig körülvesz tehetségének átlátszó erőtere, melyet nem sérthetnek, ám aminek segítségével ő mindig sokat tehet hozzá a darab sikeréhez. Fűszer és só minden darabban, és ez így van a Hapcikirályban is.

A színészek közül az epizódszereplő Kocsis Annáról mindenképpen szót kell ejteni. Ő az, akinek mesebeli sorsán először érezzük meg, milyen király is ez a Hapci! Ő az, aki a végén meghozhatja a feloldást, a happy end egyfajta keserédes kiteljesedését. És szerepét jól játssza. Ijedt, magányos, vágyakozó, és tiszta. Alakját, játékát a közönség soraiban ülő kicsik és nagyon is láthatóan szerették. Mert ő az a legkisebb királylány, akinek minden mesében, minden színpadon,minden időben helye van.

A Hapcikirály sem mondanivalóban, sem jó rendezői ötletekben, sem jó scenikában nem szűkölködik. És mindehhez még jön egy kiváló színészi csapat, akik már a premieren majdnem tökéletesen hozták azt, amit elvártak tőlük. Tasnádi István Lázár Ervin átiratából egységes, szórakoztató,elgondolkodtató előadás született. Bár az elején azt hihetjük, ez egy komor mese lesz, a végén minden szivárvány színben pompázik. De minden! Szürke helyett ez lesz a kötelező! 

 

 

 

 

Hapci! Egészségedre!

Októberben Győrben a művészeti intézmények turbó állásba kapcsolják a fokozatkapcsolóikat. A Vaskakas Bábszínházban egy igazán érdekes premierre gyűlnek majd össze a nézők 5-én vasárnap. Lázár Ervin vitriolos meséjéből, a Hapci királyból születik egy színdarab.

A  rendező, a TAPS-díjas Fige Attila, az új nemzedékhez tartozik. A bábszínházi színészek és rendezők új nemzedékéhez. Akárcsak a  a nagy színházban, mintha lehetne ilyen jelzővel csupán az épület alapján besorolni színházakat, szóval  a Győri nemzetiben is egy, a Vaskakas Bábszínházban Fige Attilával együtt vizsgamunkát rendező fiatal, Erdeős Anna viszi színre a hétvégén  a Figaró házasságát. Erről majd később, bár igazából erről a darabról is jócskán lehet előzetes véleményt megfogalmazni.

hapcikiraly.jpgŐk,a fiatal rendezők  már nem pepecselnek, nem szaroznak, nem akarnak megfelelni az őket meghívó igazgatóknak. (Bízom benne így van.) Azt csinálják, amihez tehetségük és tanulmányaik, elképzelésük, látomásaik révén értenek: színházat. Természetesen a maguk értelmezése szerint. Ez pedig az én értelmezésemben azt jelenti, hogy hozzá nyúlnak a művekhez, hogy nem engedik a mondanivalót csak úgy szálldosni a nézőtéren. lecsapják,mint legyet a húsboltban. Nekik nem mindegy, hogy mit gondol a néző a darab végén. Ők azt szeretnék, ha gondolna valamit. Leginkább azt, amit ők, még ha erről nem is nyilatkoznak. 

Már magától a mondatoktól, melyeket az Új Generációról leírtam, izgalomba jövök. Valami jó érlelődhetett a Hapcikirály próbáin. Egyébként ez az érlelődés, ez a pezsgés, ősz lévén nyugodtan mondhatom, ez a bort teremtő mustforrás nagyon is jellemző a Vaskakas Bábszínházra. Amellett, hogy maximálisan kiszolgálják a megszokott bábszínházi elvárásokkal jelentkező óvónőket - tudjuk, rajtuk múlik, hogy a Mókus és a Csiga csoport is vált-e bérletet vagy sem? - mindig kifőznek valami egészen különlegesen bájosat a "Kocsis Rozi Boszorkánykonyha" feliratú intézményben. 

A mostani bemutatóhoz például videoajánlót is készítettek, amely megtekinthető a honlapjukon. Szellemes, okos, érdekes. Gyerekek megértik-e? Nem tudom, nem teszteltem, de azt hiszem élveznék, ha látnák. Tényleg, hány gyerek látogatja a bábszínház honlapját?  Biztos, ami biztos,ide teszem. Tessenek megszemlélni. Maga a rendező is feltűnik benne.

 A Hapcikirály egy különleges történet. Azt gondolom,mókás lesz,és izgalmas, és a gyerekek jókat nevetnek majd rajta. Szúkenyik Tamás, György Zoltán Dávid nagy bohóc, és komoly tehetség. Ha akarják még rendezői szándék ellenében is tudnak mókázni a színpadon. Persze egy premieren erre aligha kerül majd sor. Gergely Rozália pedig a mindig ugyan az, ezer féle képen tipikus példája. Sztár alkat.Ebben a mesében kissé groteszk, de szívhez szóló játékot várok tőle. Bár nem királylány, ahogy azt megszoktuk, csak udvaronc. Ujvári Janka, rab Viki komolyabb alkatok. Nyilván ellenpontok lesznek a darabban. Ha én rendezném, őket ennek választanám, Sajnos mindig kell valaki, aki feladja a poént. Nehéz színházi munka. Főleg,ha zenés a darab. Márpedig, ahol ott van Rab Viki, a zeneszerzőnek sem utolsó előadó, ott nem mard el a muzsika. (Nagyon várom már a szerzői lemezét Rab Vikinek.)  Ja, ennek a darabnak nem ő írta a zenéjét! nehogy félreérthető legyek. Kiss Erzsi a szakma egyik nagyágyúja. Bár így fejből nem mondanék nagy műveket, melyek az ő nevéhez kötődnek. De ha rágooglizok:bejön az Egy Kiss Erzsi Zene és a csoiki dal. Jó lesz a zene! Michac Gábor tervező már dolgozott Győrben. Izgalmas tereket alkotott eddig, bízhatunk benne, most is igazi mesevilágot kapunk majd tőle. Az pedig, hogy Fejes Kitty neve is ott olvasható a plakáton, azt jelenti, táncos, zenés mulatságot látunk majd. Lázár Ervin neve védjegy, az őt átíró Tasnádi Istváné nem kevésbé.  

Előzetesen tehát majd kibújok a bőrömből, hogy lássam a darabot! Csak azért szorítok, hogy ne legyen túl szűk a nézőtér, a gyerekek lássanak majd tőlem, és a darab olyan legyen, amilyennek most elképzelem. Vagy ennél jobb! 

 

Figaró Győrben házasodik

prekoncepció - mielőtt még láttam volna

Járai Máté. Pont. Erre az emberre sikert lehet alapozni. Nem tudjuk hogyan csinálja, de vélhetően szövetséget kötött valami színházi bugyrokban járatos ördöggel. Mert ördögi a pasas. Mindenben. Vígjátékban, tragédiában, zenés és táncos szerepekben. Annyira jó, hogy nem véletlenül találgatják sokan, meddig képes megtartani őt a város? Most azonban lehet magasra tették számára a mércét.

A bábszínházi eltúlzott kellékek és díszletek világán is edződött Erdeős Anna a színészeket bebújtatta valami nagyba, valami hatalmas parókaszerű rémálomba. Mi lesz a Figaró? Bábszínház élő bábokkal, vagy egy különleges színházi élmény, amely - ahogy már korábban is - akár százszor is képes nézőkkel megtölteni a Kisfaludy termet. (Lásd Portugál.)

Azt tudjuk a wikiről, meg Szerb Antaltól,  hogy ez a komédia, állítólag Beaumarchais legjobb írása. Hát kinek a pap,kinek a papné? A sevillai borbély sem egy rossz eresztés. Ám akárhogyan is nézzük a jó darabhoz jó szereplők kellenek. Értelemszerű, hogy Figarót Járai játssza. És az is, hogy a színház legjobbjai állnak köré egy csoportképre oda. Ők az élcsapat nagy része. Huh. Mi lesz ebből? Agócs, Csankó, Pozsonyi-Takács, Maszlai. És ők is felveszik ezeket a mókás kalap-parókákat?

maszlay.jpgEz nem zavarja őket a játékban? Maszlayról van egy beszédes kép a neten. Közlöm. Mintha azt mondaná: Mi  a fenének van a fejemen ez a kalap.  Bartoló szerepében akkor is jó lennék, ha nem préselték volna bele a fejem. Hát majd kiderül! Egyelőre kicsit félek tőle, hogy a Figaróval Erdeős picivel túlnyúlt önmagán. Olyat akart létrehozni, amiről beszélnek az emberek, ami felkerül a kritikai lapok címoldalára, aminek üzenetét nem elég sejtetni, de szájába kell rágni a nézőknek.

A magam részéről kedvelem, és becsülöm a tudatos, mindent előre kiszámító, felkészült rendezőket. De akadt már példa arra, hogy az intuíció, a rögtönzés, a színészek szabad játékának segítsége is remek darabokat eredményezett. Szeretem, ha színészek puszta játéka varázsol el. Márpedig ez a gárda alkalmas lenne egy olyan házassági ceremóniát produkálni a győri figarónak (Érdekes, a Hajmeresztőben is borbélyt játszott Járai!) amihez nem kell a habos-babos esküvői ruha és a kikeményített inggallér.

Az bizonyos,izgalmas színházi estének nézek elébe majd, amikor a premier után pár előadással megnézem ezt a darabot! Azért szurkolok, jobb legyen,mint amilyennek a plakát alapján gondolom! 

Vissza a kályhához

Ezt a blogot - gyorpremier.blog.hu - Fábián György írja.

Hazudik az a kritikus, aki azt állítja, előítéletektől mentesen képes beülni bármelyik színházi, zenei előadásra. A magunkkal hurcolt prekoncepciókat még akkor sem tudjuk félrerakni, ha ezért fizetnek. Hát még akkor, ha nem! 

kályha.jpg

Ezért is érdemes talán már előre kifejteni, milyen lesz az a darab, amelyet aztán megnézünk. A győrpremier.bolg.hu-n ezt próbálom majd ki. Előre és hátra is írok majd. Fele-fele. Őszinte leszek. Jó, ez így kicsit sántít: mondjuk inkább azt, amennyire tőlem telik, megpróbálok őszinte lenni. És ezt őszintén írom. Vagyis amennyire tőlem telik. Minden darabról, amelyet meg fogok nézni, előre leírom, milyennek gondolom. Aztán, ha láttam, halottam, újra ide ülök a gépemhez és ismételten adok egy helyzetjelentést. És már most megmondhatom, igen, vannak kedvenceim, igen, akadnak kevésbé szimpatikus előadók, és igen egy elfogult, a színházi világból alapvetően kint rekedt csoportos szereplő, statiszta, segédrendező vagyok. (Mondjuk ezeknek nagyon jó voltam. A Stuart Máriában nálam jobb néma szereplő aligha lépett a színpad mélységében, a félhomályban színre. Olyan mértékben tudtam eljátszani a jelentéktelenséget, hogy számos előadáson be sem mentem a büféből a színpadra. A rendező ilyenkor mindig barátságosan hátba vágott az előadás után: Tudom, ez nem igazi szerep, de ma nagyon jó voltál benne!)  Na most, ha ezeket, a majdnem őszinte visszaemlékezéseket és megközelítési módot tisztáztuk, kezdjünk is bele! És ezt a beköszöntő részt mindenki vésse fel magának, mert többször nem írom le. Ha sokat kommentelnek arról, miért lesz majd két írás egy előadásról, maximum annyit mondok csak mint tánctanár a botladozó tizenéves párnak, akik a keringőben nem értették a négynegyedet:: irány vissza a kályhához!

 

 

 

süti beállítások módosítása